Foxlightnoise
Lemez kritikák, saját vélemények
2010. júl. 4. 2010. júl. 4. 9:04

Rég írtam, elég elfoglalt voltam mostanság! Na de a nettre került az új KoRn lemez pár napja (hivatalosan július 13 a megjelenése)

Nagyon vártam, és az előzetesek is ígéretesre sikerültek, május 31-én az MTV le is nyomta az első videó klipet (Olidale -leave me alone) kicsit nehezen jött be a track elsőre mint az szokott lenni egy KoRn zenénél, de pár hallgatás után na és persze videóval együtt szinte Üt!!!!!!

Külön öröm h azzal az emberrel vették fel a 9. stúdió lemezt akivel elkezdték pályájukat : Ross Robinson producer-Numetal Isten!!(KoRn, Slipknot, Limp Bizkit, Soulfly, Norma Jean)

 

http://www.youtube.com/watch?v=JxG--QrKMAw

 

Még itt jegyezném meg hogy a "mostani divat" szerint úgy vesznek fel egy zenét h egyenként hangszerekkel felveszik a témákat, külön sávokon, na itt nem ez történt. egybe feljátszották a zenét megállás nélkül!!:) persze az ének külön lett rákeverve de ez nem ront rajta.

David Silvera kilépett a zenekarból már 3 éve, helyére megtalálták az ideális új KoRn dobost  Ray Luzier személyébe , nagyszerű témákkal színesít az ütős hangszeren (Tama) jazzes témái finomak, de ahova kell oda vág! Duplázó is feltűnik!

az Intro elsőre elsiklik az ember füle mellett , amolyan zörejek meg hangok , nem nagy dolog

Olidale(Leave me alone) : az első klipes szám, tipikus KoRn, elsőre tán még egyszerű is témára . a végére úgyis megszereti a hallgató:) Old school hangzást ígértek Jonathan Davisék és aszem sikerült is nekik kicsit a régi "KoRn" műveket megidézniük , de itt még nem jár a piros pont ..még:)

Pop a pill: na ez már igen! pörgős, szinte minden hangszer él. A vocal agresszíve , semmi finomkodás mégis mire elér a reflénhez , fülbe mászó témával , ragadós, massíve kérem szépen (háttér vocal-al színesítve ) Fieldy basszus gitáros is kitett magáért, talán Munky gitárja szólhatna picit vastagabban..

Fear is a place to live: az előzetesben nagyon tetszett , vártam a  teljes tracket, zúzz , nagyon jól eltalált ritmusok , kezdi a banda megtalálni régi önmagát de azé mégis érezni rajta az utolsó 2 lemezt is, hiába azé 2xer ugyan azt ők sem fogják lenyomni, de megjegyezném jobban hasonlít az első 2 lemezre legfőképp a Life is Peachy -re !

Move on: ez elsőre kedvenc lett !! nincs mit hozzá fűznöm , akik régen szerették a lemezeiket azoknak is be fog találni! Még mindig közép tempóba játszanak senki ne várjon gyors témákat . Jonathan kitett az ének témával rendesen , remélem élőbe is lehet majd hallani a MoVE-ON!-t:) l

Lead the parade: elsőre nekem ez picit "Mansonos" lett, de ahogy halad a szám , hirtelen váltások , remek jazz körítés , de tényleg olyan mintha metálból átmennének jazz-be ! beteg hangulata van , mintha egy parádén lenne az ember körhintákal és pshyopata bohócokkal akiket egy Stephen King regényből emeltek volna ki:)

Let to guilt go: na a minap láttam live felvételbe is, igazi koncert dalt lett , dühkitörést is megkapja az ember rendesen, Igen ez telibe bassz!:) még ilyet..kaparós :) olvastam egy magazinba hogy a KoRn zenéje olyan mire a végére érsz a falat kaparod és sarokba ülsz:) (bár a lemez nem depressziós mint a régebbiek , mégis van egy csöpp negatív hangulata , atmoszférája ami körbe lengi)

The Past: az elején olyan mintha ismerném..mintha hallottam volna valahol, de aztán még sem, nagyon jól összerakott lett , szintén erős refflénel!

Never around: itt jár az első piros pont! kérem szépen mintha ez lenne a csúcs így az album végére..tökéletesen adja magát, a közepén nem vad ordibálás csupán mintha elkapta volna valami beteg röhögő görcs:) telibe talált ! a végére meg belassul . letisztul. (személyes kedvenc szintén)

Are you ready to live: ez talán a legkevésbé sikerült téma a lemezen , nics mit hozzá fűznöm, még nem igazán jött be .

Holding all these lies: a záró track, így a végére sikerült talán tényleg a legjobb számot választaniuk , így kell befejezni egy lemezt:!!!:) szintén jár a pont.

(Lesz 3 bonusz szám az extra lemezen , egyelőre azokat még nem hallottam)

9 Ponttal tudom zárni az év egyik legjobban várt zenei lemezét! Közel járnak a srácok  régi önmagukhoz , bár nekem még mindig hiányzik Head játéka és ezt nem tudom elfelejteni.

Ha nem vagy benne biztos h kell -e hallgass bele

http://www.getvn.com/entertainment/music/50592-korn-iii-remember-who-you-are-2010.html

 

 

 

 



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: Foxlight lemez kritika , lemez elozetes , ajánló , ezekkel a címkékkel: , 2010, Are, III, korn, kritika, lemez, Remember, Who, You, Zene
2010. febr. 15. 2010. febr. 15. 20:53

Ha egy férfinak nehézségei adódnak egy nővel, sokat segíthet, ha beszél róla egy másik férfival. Nem azért, mert a másik férfi jobban ért a nőkhöz, de így legalább ketten lesznek tanácstalanok egy helyett.

ezt egy barátom mondta ma:)



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: élményem
2009. szept. 27. 2009. szept. 27. 9:09
Neil Jordan :Interjú a vámpírral!
 

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: ajánló , szorakozás és film , ezekkel a címkékkel: ajánló, élmény, film
2009. szept. 22. 2009. szept. 22. 13:55

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: élmény, pánik, paranoia
2009. szept. 12. 2009. szept. 12. 15:05

Sajna már nemaktív banda a Watch me burn de az énekes nő!!! igen nő S uiside model lett:) Huu nekem nagyonagyonnagyon az esetem a csaj:D

sawa

sawa 22sawa 2  Nagyon durva Grind core-t nyomtak , ajálom mindenkinek mert elég Extrém ahhoz h megismerjétek ha szeretitek ezta  műfajt:) persze mivel Nő az énekes(Sawa) ezért fel -fel lehet lelni benne női hangokat:) Kellemes ismerkedést vele



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: álom, csinos, , sex
2009. szept. 12. 2009. szept. 12. 14:37

Na kinéztem magamnak pár import pólót...nem drágák, amúgy nem nagyon szoktam együttesekről pólókat felvenni de kifejezetten van darab amit be kell szereznem!:Dbleed

korn

bing t rex

sscannibal

ss2

A pólók 8 és 15 dollár között vannak..lényegében ennyi amit szeretnék, szép lassan:D



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: all, élményem, fack, tevékenységeim, u
2009. szept. 12. 2009. szept. 12. 13:39

District 9 (9. KÖRZET)

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: szorakozás és film , ezekkel a címkékkel: 9, district, élmény, film, kritika
2009. szept. 6. 2009. szept. 6. 17:47

Ops a tegnap este ! hát lehet ez nekem nem kellett volna...megint többet ittam (nem baj most jó sokáig nem lesz rá lehetőségem se) 

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: élmény, nikotin
2009. szept. 5. 2009. szept. 5. 17:51

Vajon mennyek be ma este városba egy pár sörre...vajon találkozom a tegnapi lánnyal? Vajon akarok-e találkozni vele..?.hmm még nem tudom van egy órám addig is az új Catherine lemezt meghallgatom még egyszer-kétszer:XD Jut eszembe nagyon ott van a lemez. Inside out a címe ha valakinek kelleneCatherine

http://rapidshare.com/files/225274080/Catherine-Inside_Out-2009-pLAN9.rar

írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: kérdések, metal, wazze, Zene
2009. szept. 5. 2009. szept. 5. 16:09

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények
2009. szept. 3. 2009. szept. 3. 19:01

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ajánló , ezekkel a címkékkel: beszámoló, lopás, Zene
2009. szept. 3. 2009. szept. 3. 17:18

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: szorakozás és film , ezekkel a címkékkel: drag, film, hell, me, szorakózás, to
2009. szept. 3. 2009. szept. 3. 16:30

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: állat, barma, isten, lol, mázlista
2009. aug. 29. 2009. aug. 29. 22:14

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: ajánló , ezekkel a címkékkel: ajánló, drive, lemez, Parkway, Zene
2009. aug. 24. 2009. aug. 24. 17:48

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: lemez elozetes , ezekkel a címkékkel: Alice, chains, előzetes, in, song, Zene
2009. aug. 23. 2009. aug. 23. 11:03
All Shall Perish: Awaken the Dreamers (2008)

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: Foxlight lemez kritika , ezekkel a címkékkel: all, perish, rock, shall, Zene
2009. aug. 22. 2009. aug. 22. 10:21

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: Foxlight lemez kritika , ezekkel a címkékkel: kritika, kultura, Maroon, Zene
2009. júl. 23. 2009. júl. 23. 9:57

Engel: sense the fire 2009

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: lemez elozetes , ezekkel a címkékkel: engel, Zene
2009. júl. 22. 2009. júl. 22. 23:05

Elolvasom »



írta: Foxlight , ebbe a kategóriába: rövid élmények , ezekkel a címkékkel: élmény, találkozás, Zene
Régebbiek | Végére »